A szerelmemet Niallt,már két hónapja nem láttam,de ma hazajött.
Egymás nyakába ugrottunk,és egyszerre csókolóztunk.Már két hónapja vártam erre a napra.Régen voltam vele együtt úgy.És most mind a ketten ki voltunk éhezve.
Nyakamat csókolgatta,harapdálta,kezével csípőmet és fenekemet simogatta felváltva.
-Szeretlek!-szuszogta két csók között,majd belemarkolt a fenekembe.
-Én is!-nyögtem csókunkba.Majd lábaimat erősen csípője köré fontam,jelezve,hogy még jobban akarom őt.
-Hiányoztál!-mondta miközben húzta le rólam a pólóm.Máris megtalálta melleimet,mire erősen felnyögtem.
Meghúztam pólója alját,és szépen lehúztam róla.Lefektetett a francia ágyra és lehúzta magáról a gatyát,boxerével együtt.Férfiassága már dudorodott.Erőteljesen leráncigálta rólam a gatyát,tangámat viszont hagyta.A tangám már teljesen átázott,tele volt nedvel.Gyengéden rám feküdt és melleimet szívdosta.
-Niall ne kínozz!-karmolásztam csupasz hátát.Mellemtől haladt lefelé,amitől még jobban felizgultam.Meg állt szeméremdombomnál és apró csókokat lehelt rá.Az élvezettől kezem levándorolt fenekére és erősen belemarkoltam.
Puncimtól felnézett,pont a szemembe és felvett egy kaján vigyort,majd tekintettét újra puncimra helyezte.
Szépen lassan lehúzta tangámar,lábaimat széttárta,és erőteljesen nyalni kezdett.Miközben köröket írt le,haját túrtam,és ziháltam.Nyelvét egy könnyű mozdulattal belém nyomta,mire felsikítottam.Elkezdte ki-be húzni,éreztem,hogy közel vagyok.Még jobban kívántam őt.Nyelvével ki-be pumpált és én már a csípőmmel is rásegítettem.
-Niall!-ziháltam az élvezettől.Gyorsított a tempón,és elértem a csúcsra.Nedvemet kinyalta a kis puncimból.
Mikor szépen kinyalt,feljött hozzám,és egy lágy csókot lehelt számra.
Láttam,hogy farka már áll.Szóltam Niallnak,hogy feküdjön le.Lehajoltam duzzadó farkához,és bekaptam teljes hosszát.Halottam,ahogyan Niall felnyög,ezért még jobban elkezdtem szopni.Kezeimmel golyóin játszottam.Éreztem ahogy Niall a kezével nyomja a fejem a farkához.Gyors tempóval torkoltam őt,és a szobát az ő öblös nyögései töltötték be.
-[T/N]-kiáltotta a nevem,mikor elélvezett.Spermája csak úgy ömlött a számba, élvezettel minden egyes cseppjét lenyeltem.
Picit hagytam,hogy még élvezkedjen,majd lassan mellé feküdtem,fölém kerekedett,és lassan belém csúsztatta férfiasságát.Fájt.Hagyta,hogy megszokjam méretét,majd szép lassan elkezdett döngetni.Oly erősen nyomott ,hogy nem bírtuk.Mind a ketten nyögtünk.Az ágy nyikorgott alattunk.
-Niall!Nem bírom sokáig!-nyögtem hátát karmolva.Erre még jobban gyorsított.
-Én sem!-mikor ezt kimondta,mind a ketten a elélveztünk.Még tolt rajtam párat befejezésként,majd kihúzta belőlem lankadt farkát.
-Szeretlek [T/N]!-suttogta és fáradtam ledőlt mellém.
-Én is Niall!-öleltem át,és egy csókot nyomtam puha ajkaira.Ölelkezve elaludtunk,és meg kell hagyni,ez igazán jól esett! ;)
*Nicol.
2012. december 31., hétfő
2012. december 30., vasárnap
aerobic extrákkal
Délután az éppen esedékes napi tornámat csináltam. A párom szerencsére nem volt itthon, így nyudogtan tudtam csinálni a dolgomat. Hangos zenét kapcsoltam, úgy könnyebben ment a torna. Már épp végeztem a gyakorlatokkal, amikor a végén egy kicsit még nyújtottam. Kinyújtottam hátra a jobb lábamat, a balt pedig elől behajlítottam, úgy hajoltam előre, és fogtam meg a bokámat, majd pedig a földet.
-Imádom, amikor előrehajolsz. - szólt Zayn, és közben megmarkolta a fenekemet.
-Zayn! - kaptam hátra hirtelen a fejemet, és felegyenesedtem.
-Te meg mikor jöttél haza?
-Amikor még épp nagyban tornáztál. Jó látvány volt... főleg a vége. - bólogatott lassan egy kéjes vigyorral az arcán.
-Szemét. - morogtam. - Képes voltál végignézni, ahogy szenvedek, és izzadok? - kérdeztem sértődött fejjel.
-Úgy csinálsz, mintha még nem láttalak volna izzadni. - nevetett fel. - Mégpedig alattam. - folytatta az előbbi nevetését.
-Az más. - legyintettem. - Akkor te is olyan helyzetben vagy. - keltem a saját védelmemre.
-Zavart, hogy láttalak így, édes? - lépett elém, majd beletúrt a hosszú, barna hajamba.
-Kicsit. - néztem mélyen a szemébe. Közben még mindig a hajszálaim között voltak a ujjai.
-Akkor gyerünk, csináljuk azt, amikor mind a ketten ugyanolyan helyzetben vagyunk.
Zayn előbbi felvetésére egy szenvedélyes csókkal válaszoltam. A csókunk közben elkezdtük egymás felsőivel babrálni. Rajtam csak egy szürke spagettipántos top volt, amit Zayn egy könnyed mozdulattal letépett rólam, de a melltartómmal kicsit nehezebb dolga volt, de ezt az akadályt is sikeresen vette. Zayn pólóját lerántottam, igaz, kellett némi segítség hozzá.
Miután a felsőrészeinktől megszabadultunk, Zayn a kanapéra lökött, lábaimat felemelte, és a fenekemre simuló szürke cicanadrágot lehúzta a tangámmal együtt.
-Nagyon kívánlak! - morogta a művelet alatt.
-Én is, Zayn. - a tökéletesen beállított, zselés hajába túrtam. A másik kezemmel pedig a tarkójánál fogva magam felé húztam. Amint Zayn megfelelő közelségbe kerülz, beleharapott a felsőajkamba. Testeink egymáshoz simultak, én pedig a hátát karmolásztam megállíthatatlanul.
-Nem bírom már, akarlak, (T/N)! - búgta a fülembe.
-Ne tétlenkedj! - válaszoltam, mire ellöktem magamtól, és a lábaimat széttártem neki. Megszabadította magát a felesleges alsó ruhaneműktől, és elkezdte az ujjaival a nedves bejáratomat simogatni. Zayn-nel minden együttlét maga volt a csoda. Hihetetlen volt minden pillanata. Zayn hirtelen feldugta belém pár ujját. Annyira benedvesedtem már, hogy egyáltalán nem fájt. Ki-be mozgatta bennem az ujjait. A nyelvével a csiklómat kezdte izgatni, ami egyre közelebb repített az orgazmus felé. Nem is kellett sokat várnom rá, pár pillanat múlva már el is élveztem.
-Na most én jövök. - egyik kezével megfogta a farkát, másik kezével pedig az én kezemet irányította a farkára. Fel-le mozgattam a kezemet rajta, és közben a számat is munkára fogtam. Zayn kikapta a számból a férfiasságát, és a hátamra fektetett. A bejáratomhoz igazította a szerszámát, majd egy határozott mozdulattal belémnyomta. Felszisszentem, mert még így, két év után sem tudtam teljesen megszokni Zayn hatalmas méretét. Egyre gyorsabban és gyorsabban mozgott bennem. Hangos nyögések hagyták el Zayn száját, és éreztem, hogy elélvezett. Nem sok kellett nekem sem, én is követtem őt. Kivette belőlem a péniszét, majd átölelt, és zihálva lefeküdt mellém.
-Máskor is izzadhatnánk együtt... - súgta a fülembe.
-Mindenképpen. - válaszoltam, majd a mellkasára tettem a fejemet, és úgy pihentünk tovább egymáson.
B*
2012. december 29., szombat
Érzéki éjszaka
*Te szemszöged*
- Gyere már [TN]! - vinnyogott Abby a legjobb barátnőm, akivel már
egészen kicsi korunk óta ismerjük egymást - Ha nem érünk oda időben, mint a
múltkor, akkor Lean-ék megint kiakadnak!
- Oké, de nem tudom, hogy mit húzzak fel. Ez a nadrág most nem
kényelmes és amúgy is most úgy nincs is kedvem semmihez.
- Na ide figyelj [TN], ha ilyen lábaim lennének és így tudnék
menni abban a cipőben, akkor meg nem fordulna a fejemben nadrágot húzni. Én,
ezt venném fel! - kapott ki a szekrényemből egy piros kisruhát. Megadtam
magamat és belebújtam, ezalatt Abby előhalászott valahonnan egy vékony fekete
övet is.
- Ezt még tedd a derekadra. - nyomta a kezembe, én pedig
engedelmeskedtem, mert még vitatkozni sem volt kedvem. - Ne lógasd már az
orrod, te is tudod, hogy mindig azok a legjobb bulik, amihez először semmi
kedve nincs az embernek.
A jó időre tekintettel gyalog sétáltunk Lean-hez, ahol már
összegyűlt a kis társaságunk. Hogy felpörgessük egy kicsit a hangulatot zenét
kapcsoltunk és valakinek eszébe jutott, hogy szedjük elő Leah ivós
társasjátékát. Szerencse, hogy nem volt otthon túl sok pia, különben nem
jutottunk volna messzire. Így, amikor kivégeztük az alkoholkészletünket, enyhén
spiccesen útnak indultunk a kiszemelt szórakozóhelyre. A Wild Roses a kedvenc
helyünk, mivel annak van disco és bar része is, így a mi kis bűvös ötösfogatunk
minden tagja megtalálja a maga szórakozását.
Mint minden péntek este, most is sokan voltak, de nekünk már
bevált szokásunk, hogy előre asztalt foglalunk és már a pultosok is névről
ismernek minket, hiszen két éve már, hogy szinte minden pénteken megfordulunk
itt.
Kikértük az italainkat és elfoglaltuk a helyünket. Trécselésünk
közben kicsit elkalandoztam és Meda hozott vissza a való világba.
- [TN], ne bámuld már ilyen feltűnően! - csettintett az orrom
előtt
- Mit? - értetlenkedtem
- Nem mit, kit? Méghozzá azt a srácot ott szemben!
- Auh, bámultam? - tört ki belőlem a tipikus ittas nevetés
- Jah, bár ahogy nézem tetszik neki. - intett felé, mire én is oda
fordultam és a bámulatom tárgya rám kacsintott.
- Megyek hozok inni még! - mondta Abby
- Várj! Segítek! - és szépen végig riszáltam magamat a helyiségen
keresztül
- Tetszett neki a műsor! - súgta oda Meda, mikor visszaértem
- Ez volt a célom! - kacarásztam
- Igen, ez elég egyértelmű volt! - rázta meg lemondóan a fejét és
nevetett rajtam
Addig iszogattunk és szórakoztunk tovább a lányokkal, hogy az
újdonsült 'kisbarátomról' már meg is feledkeztem.
- Ki megyek a mosdóba! - jelentettem ki, majd határozott léptekkel
megindultam az említett helyiség felé. Megtorpantam, mikor hirtelen valaki
hátulról elkapta a kezemet és el is rántottam ösztönösen.
- Nyugi, nem akarlak bántani! - vigyorgott kedvesen és én ismét
elvesztem azokban a gyönyörű kék szemekben, amikben már az est elején is. -
Csak arra gondoltam, hogy meghívhatnálak esetleg egy italra?
- Hm... ha megvársz itt, akkor jól esne, igen! - mosolyogtam én
is. Nem kellett csalódnom, ott volt még néhány perc múlva, amikor visszafelé
jöttem.
- Jöhet az ital? - kérdezte, amint visszaértem
- Jöhetne, de úgy látom, hogy rengeteg állnak ott. - intettem a
pult felé
- Ohh, tényleg! Akkor... Ne vedd tolakodásnak, de állítólag finom
koktélt tudok keverni. Ha neked okés, akkor nem messze lakok innen és tényleg
szívesen látlak egy italra.
- Nem vagy baltás gyilkos?
- Nem vagyok kifejezetten az a típus! - nevettünk - Gyere akkor!
- Várj! Szólok a többieknek, hogy ne keressenek majd. - mikor
visszatértem, elhagytuk a helyet
- Nem volt kabátod? - meglepett a figyelmességével
- Még jó időben érkeztünk, hazafelé pedig mindig taxi-val megyünk,
szóval nem éreztem szükségesnek.
- Tessék, itt a zakóm!
- Köszönöm! - mosolyogtam hálásan
- Elárulod a nevedet?
- Tényleg az el is maradt! - kacagtam - [TN] vagyok!
- Én pedig Niall!
- Azt ne mondd, hogy Horan, mert úgysem hiszem el! - nevettem
- Őőőő... ezt most nem értem!
- Van valami fiú banda, a hugom odáig van értük és Niall Horan-nek
hívják az egyiket, meg van asszem egy Liam is, a többit nem tudom hogy
hívják.
- Zayn, Louis és Harry. Hallottam már róluk. - nevetett
A lakás tényleg közel volt. Letelepedtünk koktélozni és csak azon kaptam magamat, hogy egyre kisebb a távolság közöttünk. Finoman kisimított egy hajtincset a szemem elől és lassan közelített felém, orrát végighúzta az arcélemen és a fülembe súgta.
- Gyönyörű vagy!
- Te meg részeg! - nevettem, mivel az alkoholnak hála a tetteimet nem nagyon tudtam kontrollálni
- De te is! - nevetett ő is, majd hirtelen ajkait az enyémre tapasztotta. Finoman harapdálni kezdte, s végül a nyelveink heves csatába kezdtek. Kezeit lesiklatta a combomra és a ruhám szegélyével játszadozott. Karommal átfontam a vállát és átfordultam az ölébe.
Ott ültem egy vadidegen térdén és nem vágytam másra, csak hogy végre magamban érezhessem, mi ez, ha nem őrültség?
Jobb keze a fenekemen, ballal a hajamba túrt és úgy csókolt, hogy esélyem nem lett volna tiltakozni, de nem is akartam. Határozott mozdulattal kaptam el a pólóját és húztam keresztül a fején. Mutatóujjammal köröket írtam le mellkasán, ajkaimat pedig a nyakára siklattam.
- Kívánlak! - mondta mély, reszelős hangon
- Én is! - súgtam, majd óvatosan megharaptam fülcimpáját. Ruhámat finom, simító mozdulattal felhúzta a derekamig. - Cipzáros!
Eltolt magától, majd a hátam mögé állt, hogy le tudja húzni a cipzárt. Leheletét éreztem a gerincemen és ezáltal még jobban növekedett bennem a 'márisőtakarom' érzés. Ruhámból kibújtatott, ujjait lecsúsztatta a hátamon és lehúzta a bugyimat is. Kiléptem belőle, felé fordultam és kikapcsoltam az övét, ő pedig nadrágjától és alsójától egyszerre szabadult meg.
Csókja közben finoman átölelte a derekamat és a falnak nyomott. A hideg vakolat szinte égette felhevült bőröm, de nem volt időm azzal foglalkozni. Erős kezeivel a mellemet masszírozta és már ez maga volt a Menyország.
- Ne mozdulj! - utasított és apró puszikkal megindult lefelé a testemen. Mikor a szemérem dombomhoz ért, széjjelebb tárta a lábaimat és ügyesen kényeztetni kezdte testem egyik legérzékenyebb pontját. Ahogy nyelvével finoman ott körözött, úgy éreztem, hogy egész testem abban a kis pontban dobog. Zihálásom, nyögéseim egyre hangosabbá váltak. S már már úgy éreztem, hogy nem bírok megállni a lábamon.
- Niall akarlak! Most! - finoman feljebb kúszott, de egyik kezével tovább dörzsölgetett, ajkaival pedig mellbimbóm ejtette rabul. - Kérlek! - nyögtem, s végre megkaphattam. Kezeivel a fenekem alá nyúlt és kicsit megemelt, s lassan magamban érezhettem férfiasságát. Fejem hátravetettem és átadtam magam az érzésnek. Minden apró mozdulata, mint a selyem finom érintése, minden lökés, mint a hinta lengése. Ajkaimat egyre vadabb hangok hagyták el, a külvilág nem létezett. Sikítva omlottam össze és hulltam ezer darabra.
Kopogás?... Ki kopogtat?
- [TN] Kelj fel? Miért sikítottál, baj van?
- Anya... te jó ég, azt hiszem csak rosszat álmodtam! - mentegetőztem, majd mikor kiment savanyúan mosolyogtam a párnára, amit szorosan öleltem magamhoz.
*Nesi
Kommenteljetek légyszi, hogy hogy tetszett és írjak-e máskor is... :)
2012. december 28., péntek
Szórakozás edzés után.
Kézilabda után még ott maradtam egy kicsit kapura dobni. Nem volt hova sietnem. A szüleim megint nincsenek otthon. Mindig dolgoznak. A munka állandóan fontosabb mint én. Az egész sportcsarnok bele zengett mikor kapufélfát találta a labdám. Találni kéne valami hasznosabb feszültség levezetőt. Hátra sétáltam a vizemért mikor a bordásfalhoz értem egy alakot pillantottam meg szemem sarkából. Ijedten kaptam oda a fejem Amikor meg láttam az osztálytársam nagy sóhaj hagyta el a számat.
- Harry tudod hogy megijesztettél? - kortyoltam bele a vizembe. - Mióta állsz itt tulajdonképpen. - sétáltam felé.
- Egy ideje. - rántotta meg vállát majd táskáját ledobta a zsámolyok mellé. - Tudod mire jöttem rá miközben figyeltelek? - lépet szorosan mellém.
- Nem fogalmam sincs. - csavartam rá üvegemre a kupakot majd elgortam a picsába.
- Igazán jól mutatsz a forrónaciban ez a rózsaszín pedig pont menne padló színéhez nem gondolod. - simította kezét a fenekemre. Pontosan rásímult mind a két tenyere a hátsómra. A nyakamhoz hajolt és lágy csókokat hintett rajta végig. Fogával lehúzta a spagetti pántos trikóm és a melltartó pántomat egyszerre. Egy határozott mozdulattal lerántottam róla bőrkabátját. Amit hamarosan a pólója követett. Neki nyomott a bordásfalnak. Gyors mozdulattal lefejtette rólam kis trikómat. Melltartóm kapcsolóját kereste a hátamon.
- Nyugi drágám elől kapcsos. - toltam el magamtól forró testét. Szó nélkül egy mozdulattal kigomboltam nadrágját ami a földön landolt. Kilépet belőle. Melltartómat elképesztő egyszerűséggel kapcsolta ki. A forrónacim nemsoká tényleg a padlón landolt. Amit az alatta simuló könnyű ruhadarab is követett. Harryt megszabadítottam a boxerétöl. Harry elé térdelmet és elkezdtem "dolgozni" férfiasságán. Amit ő öblös nyögésekkel jutalmazott. Elmosolyodtam. Felrántott újra álló helyzetben voltam. - Mi a baj? - ráncoltam szemöldököm.
- Semmi csak a drága nedvemet nem oda pazarolom hanem beléd édes. - kacsintott majd figyelmeztetés nélkül belém tolta 3 ujját. Nem szóltam semmit csak körmeimet vállába mélyesztettem. Így pumpált pár percig majd kihúzta ujjait szemembe nézett majd megint a bordás falnak támasztava. Behatolt. Fájt. Tényleg elképesztően. Pedig én nem vagyok egy szűz szende kislány. Viszont Harry méretét nem volt könnyű megszokni. Lassan növelte a tempót és a fájdalom idővel elmúlt. Minden lökéssel a hátam a bordásfalnak csapódott, nem éreztem a fájdalmat nem foglalkoztam akkor ilyenekkel.Hangos nyögéseink töltötték be a csarnokot. Pár perc múlva Harry nedvét érezve magamban nagy sóhajjal én is elmentem. A bordásfalnak támaszkodva lecsúsztam a földre. Harry mellém pattant helyesbítek kúszott.
- Tudod ez egy jó módja a feszültséglevezetésnek. Most már ezt kell alkalmaznom.
- Én benne vagyok.- mosolygott rám majd lágyan megcsókolt. Attól a naptól kezdve minden edzés után ott maradtunk ketten Harryvel egy kis edzés utáni szórakozásra.
Na hát ez lett volna az általam írt kis rövidke történet. (Dyna) xx.
A testnevelő segéd..*
Sziasztok Medy vagyok és sok szeretettel küldöm nektek ezt a bejegyzést. Jó olvasását.;) :P Beleélni magatokat ér.:3
Ui. én a Te Nevedet így jelölöm.---> (tn)
-(tn) szeretném ha többet igyekeznél így kijelölök egy társat aki segít neked a testnevelésben.
-Még is kit.?
Ekkor jön elő a suli egyik legjobb sráca Zayn Malik.
-Azt hiszem ismeritek egymást.-mondja a tanár akkor ma 5-től tiétek a torna terem.-mondja a tanár.
Te már totál ideges vagy így az estére felveszel minél szexibb edző ruhát és úgy sietsz vissza.
-Szia (tn).-köszön Zayn majd láthatóan tetszik neki amit lát.
-Szia mivel kezdünk.?-kérdezed izgatottan.
-Nyújtással.
Elkezdtek nyújtani és Zayn oda sétál hozzád majd benyúl a combjaid közé és mind kettőn végig húzza kezét.
-Mit csinálsz.?-kérdezed, de közben a szíved majd kiugrik a helyéről.
-Segítek, hogy nagyobb terpeszed legyen.-mondja és a szemei csillognak, te engedelmeskedsz és hagyod, hogy végezze a dolgát.
-Szerintem ez már nem nyújtás.-mondod kissé zavartan mert Zayn már a fenekeden simítja a kezeit percenként.
-Azt ne mond, hogy nem tetszik.-mondja és belemarkol feszes fenekedbe.
-Ahh.-hagyja el a szád egy enyhe nyögés.
-Tudtam én.-suttogja a szádba.
Felkap és a szivacsmatracra dönt majd rád veti magát kezei egész testeden fel le járnak közben szájával nyakad csókolgatja.Te hátát karmolászod ekkor egy finom mozdulattal eltávolítja rólad az egyetlen ruha darabot ami felül takart.Nyelve hegyével elkezdi gyors mozdulatokkal izgatni bimbóid mire te szádat harapdálod addig csinálja míg teljesen be nem keményednek akkor szenvedélyes csók csatát vívtok és szádtól lefele haladva csókokkal hinti be egész tested majd elért az érzékeny pontodhoz.Először a mini gatyán keresztül csókolgatja a már nedvesedő puncid majd szépen lassan lefele húzza a tangáddal együtt közben végig csókolja lábad.Majd vissza tér és először körbe puszilja majd óvatosan beléd fúrja nyelvét mire te nyögni kezdesz kezeid fejére rakod és túrod a haját.Egyre erősebben nyal mire tested megfeszül és lábaid remegni kezdenek.
-Zayn..a..a csúcson leszek.-nyögöd ki közben harapod szád.
Zayn gyorsít és körkörösen kezdi nyelvét mozgatni majd elélvezel és nyögsz egy hatalmasat. Vissza tér szádhoz mire te felül kerekedsz.
-Olyan sok ruha van rajtad, most te jössz.-liheged a szájába.
Lehúzod róla az izom pólót és kockáin megakad a szemed majd kezeddel végig simítod és minden egyes kockára csókot nyomsz majd végig nyalod testét. Le rántod gatyáját majd az utolsó ruhadarabon keresztül csókolgatod az egyre keményedő férfiasságát és egy gyors mozdulattal lerántod róla. Csókot nyomsz pénisze végére és szépen lassan szádba veszed teljes hosszát majd fel-le mozdulatokkal és kezed segítségével izgatni kezded kiveszed a szádból majd kezeddel dolgozol rajta egyre gyorsítasz a tempón mire érzed, hogy teste feszül.
-(tn) Gyorsíts gyorsíts mindjárt el..elmegyek baby gyorsan.-lihegi Zayn fejét hátra szegezi hajadba túr és te egyre gyorsabban mozogsz és golyóit nyaldosod majd farka rázkódni kezd és kilövell belőle meleg váladéka.Gyorsan fel ül és ismét ő kerül föléd egy határozott mozdulattal beléd nyomja teljes hosszát.
-Ó istenem.Ááhhw.-üvöltöd.
Lassú tempóból egyre gyorsít majd el ér a "halálos" iramba és erőteljes lökéseket ad minden mozdulat érinti a "G" pontod a könny kicsordult szemedből az élvezetből.2 ujját a szádba nyomja közben erőteljesen dolgozik a hamvas kis puncidon.
-Úristen (tn) mindjárt elmegyek.-nyögi Zayn.
-Tartsd még én is mindjárt.-liheged te is.
Majd Zayn nem bírja és hancúrbotjából ki jön a meleg nedv és beléd élvez lassít a tempón és egy-egy mély lökést nyom ami téged a csúcsra juttat majd miután te is elélveztél újra felgyorsít és tolja a teljes hosszát míg te fel nem sikítasz és végül egyszerre élveztek el.Felöltöztök és még csókolóztok miközben Zayn a combod belő felét simogatja.
-Köszönöm.-suttogod fülébe.
-Ha minden alkalommal ilyen sportot csinálunk akkor megspóroljuk a futást.-kacsint rád.Elköszöntök és te izgatottan várod majd a következő alkalmat.
Grrrr.:$
Egy laza pénteki nap van.Épp beesel az ajtón, amikor égett szag csapja meg az orrodat.Alighogy belépsz a konyhába, rájössz,hogy Harry főz neked.
-Úr Isten Harry, az totál odasült!-hunyorogsz rá,ő pedig feléd fordul.
-T/N ne haragudj, csak valami, finomat akartam késziteni neked.-mondja bánatosan.
-Semmi gond édesem, de vedd le a tüzről, mert ha nem a tüzoltok sem mentik meg a házat-kuncogsz
Harry beteszi a mosogatoba, te pedig odamész és hátulról átöleled, feléd fordult és magáhóz húz.Szenvedélyes csókolozásba kezdtek.Harry belemarkol a fenekedbe, de pedig belenyőgsz a szájába.Tudod mi a dolgod, finoman rámakolsz a legféltetebb kincsére,ő elhuzodik tőlled és féloldalas mosolyt villant.Hirtelen fel kapott ,és felvitt a háló szobátokba ledöntött a kanapéra, és lassan lecibálta róllad a nadrágot és a polót.Te követted a példáját, és egy szál boxerben hagytad,ami alól férfiasága dudorodott.
Rád feküdt és csókolozni kezdtetek.A melltartódat is kikapcsolta, és a bimbóiddal kezdettel játszani,pöckölgette őket.Te kélyes nyögések kiséretében probáltál a férfiaságára koncentrálni, de nem birtál.Harry bekapta az egyik mellbimbód és szivogatni kezdte, majd finoman mégis izgatóan ráharapott.Lassan egyre lennebb kaptál csókokkat, és mikor a hasadalá értm valósággal letépte róllad a franciabugyid.Apró csókokat lehelt rá, majd egy hirtelenmozdulattal nyalogatni kezdte.Valósággal mennyben érezted magad, az ágynemüt markolgatod.Beléd nyomja két úját, ami már csak hab a tortára.Egy kélyes sóhajjal elélveztél.
-Most te jössz!-mondod, és rámarkolsz a férfiaságára
Leveszed Harry bugyiját, a kicsi Harry, már a hasát csapódja.Lassan kezelésbe veszed, előszőr kézzel, aztán már szájjal.Harry, öblös nyőgései szitják benned a vágyat, és hirtelen rángatozni kezd a farka.Beleélvezett a szádba.
Harry, maga alá gyür, és hirtelen betólja teljes méretét .
-Harry!-sikongatsz.
Lassan tologatni kezdi, egyre gyorsitja a tempót.
Egy kélyes sóhajjal újra elélvezel, erre Harry farka is rángatózni kezd és beléd élvez.

2012. december 27., csütörtök
Karácsony kettesben...
Sziasztok itt van az én újjab karácsonyi perverz sztorim :D *Pancsa
Niallal Karácsony más napját kettesben töltitek.Nemfogtok mást tenni cak tv-t nézni és egymás társaságát élvezni.Hát így is tesztek Niall bejön hárm tál kukoricával és 2 liter kólával.
-Nem lessz az sok édesem.-Mondod neki.
-Sok?-Kérdezi. Nem ismersz még elég régóta te engem manó?
-Dede.-Csókolod meg.
Elindul a film eleinte még érdekes volt de mikor a felénél elfogyott a kaja már nem nagyon érdekelt titeket.
-Rendelek egy pizzát.-Mondta Nialler
-Hova akarsz még most ettél meg 3 tál kukoricát + süti.-mondod neki.
-Nem baj.-mondta.
-Rosszul leszel.-Veszeg el tőle a telefont.
-De nem leszek.-Vette ki a kezeből.
Megfogtál egy párnát és elkezdted püfölni vele.Ő letette e telefont fogott eg párnát és ő is elkezdett téged püfölni elkezdtetek bunyózni.Már nagyban bunyóztok Niall csikibunyóval támad te pedig a kereddel hárítod egyszer csak Niall elveszik a kezét onnan ahol volt és te pedig rámarkolsz a lényegre.Érzed,hogy egyre jobban keményedik.Niall kézségbeesetten ránéz te pimazszul visszamosolyogsz ő rájön mit kell tennie.Bezárta az ajtókat és besötételt azt hiszed,hogy haragszik rád. Mivel sötét volt és nem láttál semmit megálltál és vártál milessz.Pár perc mulva valamit érzel a derekadon és közben csókolgat.Rájössz,hogy Niall az elkezd öltöztetni te megfordulsz és követed a példáját már a nadrágjánál jársz amikor megfog Niall és lelök a díványra szabályosan letépi a ruhát róllad utánna magárol és megszólal:
-69-et most.
Így is tettünk elkezdtük mindkettőnk nemi szervét kényeztetni érezted,hogy lassan itt van a vég de mikor Niall szerszáma is rázkódott a kezedbe tudtam ő is így van ezzel.Elélvezésünket egy sikoly és egy nagy felnyögés kísérte eztán Niall leszállt rólad és egyből a szerszámát beléd helyezte tővig.
-ÚRAMISTEN!!-sikítottál
-BÍrd ki édesem.-Mondta.
Elkezdte lassan ki-be húzodatni benned a szerszámát. Pár perc után megundtad a csiga tempót és mondtad Niallnak.
-Gyorsabban! egy csődörtől többet várok.
-Azonnal Cow girl.
Gyorsabbra vettétek a tempót te csak apró sikolyokat hallatál Niall ölbös nyögéseket.
-Ha el mész ordítsd a nevem.-Mondta.
-Rendben.
egy idő után Niall kivette szerszémát lefeküdt.
-Gyere te Cow girl lovagold meg a bikát.-Mondta pimaszul.
Nem kellett kétszer mondani neked azonnal rápattantál.Azomban már érezted,hogy itt van a vég kétségbeesetten ránéztél Niall-ra ő egyetértően bólintott.
Egyszer felordítottál:
-NIALL!!-sikítottad.
-BASSZAMEG (T/N).-Ordította.
Szihálva rogytatok le a díványra.
-Ez csodálatos volt.-Mondatd
-Az volt köszönöm.-CSókolt meg Niall...

Egy jó este
Az estét a barátommal kellett töltsem. Oda mentem az étteremhez, ahol találkoztunk.
-Szia Chris!
-Szia (T/N)!
Vacsoráztunk, mikor ki kellett mennem a mosdóba. Mikor kiléptem észrevettem valamit. Chris az egyik pincérlánnyal smárolt. Visszafordultam, de már késő volt. Észrevett. A mosdóban volt egy kis ablak. Kituszkoltam magam rajta, majd rohanni kezdtem. Tűsarkúban kicsit nehéz volt futni. Hallottam, amint Chris üldöz és egyre csak kiabál. Semmi baj-mondogattam magamban-úgyis kiakartam már dobni. Már majdnem utol ért, én meg egyre gyorsabban futottam. Az úton rengeteg autó állt. A lámpa piros volt, itt az idő a menekülésre. A harmadik autó felé futottam, és feltéptem az ajtaját. Egy kis taxi volt, de már ültek benne. Nem érdekelt, így beugrottam. A forgalom megindult és a taxis meglepődve pislogott hátra.
-Elnézést! Hova mész?-kérdeztem a mellettem ülő srácot.
-A Blue Lagoonba.-az London egyik legdrágább hotelje. Végignéztem a srácon...Baromi jól nézett ki.
-Nem bánod, ha veled tartok. Oda igyekszem én is.-ma hotelben alszom. Ott biztos nem fognak keresni.
A taxi megállt a szálló előtt. Óriási kivilágított épület volt. A márványpadlón nagyot koppant a cipőm sarka. A portás elmondta, hogy mennyi lenne egy éjszakára a szoba. Egy egész vagyon. Idegesen kotorásztam a táskámban, de nem találtam elég pénzt. Már indultam volna ki, mikor a taxis srác megragadta a kezem.
-Majd fizetek.-bólintottam, bár az is nehezemre esett. Teljesen elvesztem gyönyörű szemeiben, és igazság szerint nem is akartam szabadulni.
-Csak franciaágyas szobánk van.
Végül a franciágyas szoba mellett döntöttünk. A liftben csak bámultunk szótlanul egymásra. Nálam végül betelt a pohár. Odamentem és szenvedélyesen megcsókoltam. Neki döntött a falnak, majd belesuttogott a fülembe:
-Az ágyat legalább kihasználhatjuk.-beleborzongtam a közelségébe. A lift kinyílt, ő meg felkapott és berontottunk a szobába. Ledobott az ágyra és a nyakamat csókolgatta, miközben a ruhám cipzárjával bajlódott.
-Még a neved sem tudom.-lihegtem.
-Niall.
-Én (T/N) vagyok.
Amúgy is rövid ruhám felcsúszott, de Niallon még igen sok ruha volt. Pólóját rendesen letéptem, majd a szoba egyik sarkába dobtam. Ruhámtól gyorsan megszabadított, majd hátamat simogatta. A melltartóm kapcsolóját megtalálta, miközben én nadrágját vettem le. Finoman felém hajolt, majd nyakamtól lefelé hintett be apró puszikkal. Egyre lejjebb haladt, majd megszabadított a vékony csipke bugyimtól is. Végignézett rajtam, majd ennyit mondott:
-Gyönyörű vagy.
Nem tétlenkedtem én sem. Fordítottam a helyzeten és felülre kerültem. Végigsimítottam a hasán, majd lerántottam a boxerét. Legféltettebb kincsét kezelésbe veszem,először csak nyalogatom majd teljesen bekaptam. Hangosan felnyögött, majd nem sokára elélvezett.
Megint alulra kerültem, majd két ujját belém nyomta. Még soha nemvolt orgazmusom, de most megtudtam hogy milyen. Ujját kivette majd belém hatolt. Kicsit fájt, és közben a hátát karmolásztam. Egyre gyorsabban mozgott,én meg felnyikkantam:
-Közel vagyok.
-Tartsd még egy kicsit.
Teljesen belém hatolt,mire én egy nagy elégedett sóhajtást hallattam. Leszállt rólam és mellém feküdt. Hálából nyakon csókoltam. Mindketten lihegve és mosolyogva néztük egymást, majd megszólalt.
-Azt hiszem még maradok egy éjszakát....
*Jen

Bolti kaland.~
Remélem, hogy tetszeni fog. Ezt most dobtam össze gyorsan. Tudom, perverz vagyok, de erről nem tehetek:$
Már vagy 3 éve egy boltban dolgozom az utcánkban. Minden nap pont ugyan olyan unalmasan telik el. A vevők, jönnek mennek, a nap végén bezárom a boltot, és reggelente kinyitom. Hát igen, ezért fizetnek ...
Viszont ez a mai nap másnak ígérkezett. Ma egy új dolgozó érkezett a sarki kisbolthoz .
Mikor a srác belépett a boltba eltátottam a számat. Még soha az életem során nem láttam ilyen helyes gyereket. Míg én összekapartam a padlóról az államat, addig a főnök körbevezette a boltban. Minden kis eldugott zugot megmutatott neki.
Miután a fiú megkapta az útba igazítást, a főnök elment. Így hát ketten maradtunk.
A sexy srác rám nézett,majd egy vigyort villantott.
- Szia, én Louis Tomlinson vagyok - nyújtotta felém a kezét.
- Szi .. szi.. szia, én [T/N]... - dadogtam, majd én is kinyújtottam felé a kezemet. Kezet ráztunk.
Egymás szemébe nézve álltunk egy darabig, de ekkora mint szélvész futott végig rajtam a felismerés. Ez kicsit fura lehet.
Elengedtem Louis kezét, majd bementem a raktárba, úgy is ki kell hordani az árút.
Éppen nyúltam a polcon lévő konzervekért, mikor meghallottam, hogy az ajtó becsapódik. A zajra összerezzentem, és kicsit megremegtem.
A konzervet visszaraktam a polcra, majd megfordultam. Louis állt velem szemben. Szemében, elszántság tüze lángolt. Végignéztem a testén. A hasa alatt, a farmerjában, valami nagyon dudorodott.
Louis hirtelen megindult felém, majd mikor elém ért, keményen a falhoz szorított, és a fülembe morogta :
- Kívánlak, baby. Nem érdekel, mit gondolsz, az enyém leszel, most azonnal.
A fiú, 'fenyegetése' után, nem tétlenkedett ...
A nyakamat kezdte csókolgatni, majd egy erős rántással lehúzta rólam a pólómat. Egy szót sem szóltam, tűrtem, sőt élveztem is kicsit. A melltartómmal kezdett kínlódni, mikor sikerült kikapcsolni melleimet birtokba véve, pöckölgetni, és nyalogatni kezdte őket. Egy kéjes nyögés szaladt elő belőlem.
- Látom élvezed - suttogta a bőrömbe, majd letérdelt elém, és kigombolta a farmeromat. Egyszerre sikerült lerántani a farmert, és a francia bugyimat is.
Az ajkaimba haraptam.
Louis felnézett a szemembe, majd végigsimított combomon, és a vállára emelte, így könnyen hozzáfért nőiességemhez. Csiklóimat csalogatni , majd szívogatni kezdte, erre felnyögtem. Mikor látta rajtam, hogy kezdem élvezni a dolgot, fogta magát, és feldugta egyszerre 2 ujját, és pumpálni kezdett. Egyre gyorsabban kezdtem lihegni. Végül, nyögve elélveztem.
Louis végignyalta ujjait, majd a saját farmerjával kezdett ügyködni. Mikor sikerült kigombolni, lerántotta magáról, majd levette pólóját is.
- Te jössz, cica - állt velem szembe, majd egy csókot nyomott az ajkamra.
Letérdeltem elé.
Először kezemmel kezdtem masszírozni kemény férfiasságát, majd nyelvemmel megnyaltam pontosan a farka hegyét. Louis felnyögött.
Végül, tövig bekaptam a farkát, és szopni kezdtem. Pár percen belül Louis, nyögve élvezett a számba. Kicsit öklendezni kezdtem, mert nagyon hirtelen jött a folyadék, de végül lenyeltem az egészet.
Ezek után, Louis egy hirtelen mozdulattal hátamra döntött, és rám feküdt.
- Remélem, tudod, hogy még nincs vége - morogta sexy hangon a fülembe, majd hasamat végigcsókolta. amikor leért a lábamhoz, széttárta őket, majd se szó, se beszéd belém hatolt.
Olyat nyögtem, hogy azt hiszem még a szomszéd is meghallotta.
Louis szinte döngetni kezdett, ahogy mozgott, minden alkalommal érintette a g pontomat. Pár percen belül, Louis felnyögött, majd gyorsított a tempón, azt hittem meghalok a gyönyörtől ami körülölelt ebben a percben.
Éreztem, ahogy Louis nedűje végigfolyik a vaginámban.
- Csodálatod vagy, [T/N] - nyögte, majd egy csókot lehelt az ajkamra.
- Hát ez nem volt semmi - feleltem, majd felálltam a földről és öltözködni kezdtem.
- Ne hidd azt, hogy ennyivel vége! - kacsintott Louis. - Holnap ugyan ekkor ugyan itt!
*Lizi~
karácsonyi előjáték
-Jó reggelt, Kicsim. - szólt Harry, majd felém fordult, és megcsókolt.
-Jó reggelt. - válaszoltam, miután elváltak egymástól az ajkaink. - Nem gondoltam volna, hogy te máris nekikezdtél a fa díszitéséhez.
-Csak az előkészítése van meg. - mutatott két kezével a fenyőfára. - A díszítés nagy része rád vár. - kacsintott rám.
-Fenéket... majd együtt díszítjük fel. - karbatettem a kezeimet magam előtt, és sértődött arcomat az ég felé emeltem.
-Na... csak semmi sértődés. - elém lépett, és szenvedélyesem megcsókolt.
-Ezzel nem békítettél ki. - ingattam jobbra-balra a fejemet. - De most inkább hozd ide a karácsonyfa díszeket, hogy elkezdjük.
-Igenis. - válszolt, majd elindult felfelé a lépcsőn.
Amíg Harry a díszeket lehozta, én addig leültem a kanapéra, és a hatalmas fenyőt csodáltam. Harry végre leért a nagy dobozzal, amiben a díszek voltak, és letette a fenyő mellé. Odaléptem, egy kék színű gömböt kivettem, és a még csupasz fenyőre raktam. Szerencsére Harry is besegített, így elég jól haladtunk. Egészen belefeletkeztem a díszítésbe, amikor Harry rámtekerte az egyik boát, maga felé fordított, és szorosan magához húzott.
-Olyan szexi vagy ebben a hálóingben. - duruzsolta halkan a fülembe. - De még jobb lenne, ha nem is lenne rajtad.
-Visszatérhetünk erre azután, miután a fát feldíszítettük. - egészen közel hajoltam az arcához, és úgy mondtam.
-Most akarlak. - a tipikus, imádnivaló mély hangján mondta, majd egyből beadtam a derekamat.
-Akkor mire vársz? - kérdeztem, és belemarkoltam a göndör fürtjeibe.
Harry nem tétlenkedett tovább, megfogott a fenekemnél fogva, és a kanapéhoz sietett velem.Gyorsan ledobott, majd sietősen megszabadított a fehér csipkés franciabugyimtól. Harry a hátamra fektettett, fölém hajolt, és hevesen csókolózni kezdtünk. A hátamra csúsztatta a kezeit, és a melltartóm kapcsát kereste.
-Várj, segítek. - eldőltem Harry-től, és egy mozdulattal lekaptam magamról a fehér, spagettipántos selymet.
Harry a felsőtestemet kezdte végigcsókolni, majd egyre lejjebb haladt. Teljesen benedvesedtem, és ezt Harry is észrevette. Elkezdett alul simogatni, majd két ujját belémnyomta. Halkan felnyögtem, és ki-be kezdte mozgatni kezdte bennem. Egyre nehezebben vettem a levegőt. Másik kezével a csiklómat kezdte izgatni, így éreztem, hogy elég közel állok már ahhoz, hogy elélvezzek. Harry kihúzta belőlem az ujjait, és a farmernadrágját lezipzározta. Gyorsan elővette a férfiasságát, és mikor megfogtam, akkor hangos csengetést hallottunk.
-A picsába! - kiált Harry. - Elfelejtettem, hogy áthívtam a srácokat. - visszatette a nadrágjába a 'kicsi' Harry-t. - Menj fel, és kapj magadra valamit, addig én beengedem őket. - szólt bosszúsan Harry.
-Rendben. - összeszedtem a szétdobált fehérneműimet, és sietősen elindultam felfelé a lépcsőn.
-(T/N)! - hátrakaptam a fejemet. - Délután ennek folytatása lesz. - kacsintott rám.
-Alig várom. - Harry-re mosolyogtam, majd nagy léptekkel mentem felfelé a lépcsőn.
2012. december 26., szerda
Az edzés
Na ez az első ilyen amit írok xD *Csengee
Liammel hetente kétszer-háromszor elmegyünk a közeli edzőterembe egy kicsit mozogni hogy jó formában legyünk.
Ma is mint minden szerdán megyünk.
Én már jó előre bepakoltam az edző cuccomat ami egy rövid pamut topból és egy pamut sortból állt.
(T/N) mehetünk?.- kiabál fel Liam a konyhából
-Igen, egy perc és kész vagyok.- kiabálom neki vissza amíg gyorsan megfésülködtem.
Miután készen voltunk elindultuk az edzőterembe ami csak egy saroknyira volt.
Mikor beértünk gyorsan átöltöztünk és elkezdtük az edzést.
.......
Már csak 500méternyit kellett lefutnom a futó padon mikor Liam odajött és lekapcsolta a padot.
Ezt most m..- nem tudtam befejezni a mondatot mert ujját a számhoz tette és a fülembe súgta
-Nagyon megkívántalak baby, és hazáig nem tudok várni.- mondta majd megfogta a kezem és behúzott a személyzeti mosdóba majd kulcsra zárta azt és az ajkaival nekem esett és szenvedélyesen csókolni kezdett és bele markolt a fenekembe amire én jólesően bele nyögtem a szájába.
Ekkor Liam már a felsőmet vette le rólam és felültetett a mosdókagylóra.
Én se ültem tétlenül elkezdtem lehámozni a polóját, mire ő megszabadított a nadrágomtól és a melltartómtól és neki esett a melleimnek. Nyalogatta, szívogatta öket, majd elkezdte puszilni a testemet lefele haladva egészen a bugyimig.
Le szedte rólam a felesleges ruha neműt mire hirtelen két ujját belémnyomta és elkezdte pumpálni, majd a nyelvvel is rásegített az orgazmusomra.
-LIAM.- nyögtem a nevét.- közel vagyok.-mondtam
Ekkor hirtelen abba hagyta mire én kérdőn néztem rá, ekkor ő letolta mindkét nadrágját és teljes hosszát belém nyomta.
-Te szent szar.- nyögtem bele ajkaiba amikor megcsókolt
-Kibaszott szűk vagy (T/N).- nyögte Liam
-Közel vagyok.- suttogtam a fülébe majd finoman megharaptam a fülét mire ő nyögött eggyet
-Én is (T/N) de tartsd még egy picit.- mondta majd bele szívott a nyakamba ami még közelebb vitt a gyönyörhöz.
-Már nem bírom tartani
-Én sem bírom tovább. Egyszerre?.- kérdezte majd megint beleszívott a nyakamba amitől elérte azt hogy orgazmusom minél nagyobb legyen, majd éreztem hogy rángatózik bennem és elmegy ami átvitt a holtponton és nyögve ordítottam a nevét.
Kiszállt belőlem majd gyorsan felöltözünk és mentünk az öltözőnk felé amikor bele súgott a fülembe
-Következő kör otthon?.- kérdezte majd egy puszit nyomott az arcomra.
Én csak bólintottam egyet mire gyorsan átöltöztünk és siettünk haza.
(~to be continued~)
Szenteste.....
Sziasztok! Itt van az első történet én Panna vagyok és a jelem ez lessz *Pancsa :)
Zayn-vel szentestén úgy döntötök,hogy a srácok nélkül töltitek így elmentek bevásárolni. Mikor megvettetek mindent egyenesen hazafele veszitek az utat a kocsiban már egyre jobban forr a levegő köztetek.
Mikor haraértek Zayn ledobja a csomagokat felkap és elkezd csókolgatni.
-Zayn! mitcsinálsz tegyél le!-ordítod neki.
Zayn szomorú fejjel letesz és elkezd kipakolni.Miután kipakoltatok Elkezditek a Mézeskalácsot begyurni kisütni.Az utolsó adag kisütése tuán oda mész Zayn-hez és szenvedélyesen lesmárolod Zayn tudja mit akarsz így felkap és egyenesen a hálószoba felé visz lelök az ágyra becsukja az ajtót és elkezd csókolgatni.Hallk nyögések hagyják el a szádat nem bírsz magaddal így elkezded Zayn-t öltöztetni először a felsőjét utánna a nadrágját Zayn ezt meglátva követi a pédádat mindkettőtökön már csak alsó van.Amíg Zayn a melleddel játszik te nem birod türtőztetni magad így rámarkolsz a férfiasságára érzed,hogy egyre jobban keményedig.Még kicsit simogatod a textíl darabon keresztűl de Zayn ezt már nem bírja.
-T/N ne kínozz!-Mondja két nyögés közt.
Te engedelmeskedsz neki így hát az utólsó textíl darabot is letéped róla. A férfiassága már a hasát csapkodta.
-Ez hatalmas.-Ámuldozol.
-Pont a te méreted.-Pimaszkodik Zayn.
Túl teszed magad a méretén és lassan elkezded nyalogatni utánna az egész hozzát bekapod. Zayn száját öblös nyögések hagyják el amikor felkiált:
-El fogok Menni.
Mire ezt kimondta a farka elkezdett rázkódni a szádba és a szádba élvezett.Minden csepjét lenyelted utánna te következtél.Zayn azonnal letépte róllad a Bugyidat és a nyelvével kezelésbe vette a csiklódat.
Már egy ideje dolgozik odalent amikor érzed,hogy el fogsz menni.
-Zayn elmegyek!
Ahogy ezt kimondtad el is élveztél.
Zayn kihasználva az alkamat szét terpeszetette a lábad és a bejárathoz helyezte szerszámát.Lassan beléd hatolt mire te felsikítottál.Zayn azonnal leállt.
-Bocsánat édesemem nem akarok fájdalmat okozni.-Mondta bánatosan.
-Nem nem féj csináld tovább nyugodtan.
Zayn folytatta is nem hatolt belém teljesen csak amennyire nem fájt még neked egyre jobban kezdted megszokni így azt kérted gyosítson Zayn így tett mikro felgyorsított érezted ,hogy el fogsz menni.
-Zayn El fogok menni.
-Tartsd még egy kicsit.-Mondta és felgyorsított mégjobban.
-Zayn nem bírom.-Sikítottál.
-Én sem.-És azzal a nagy lendülettel az egész szerszámát beléd nyomta és az örömnedv szétáradt benned.
Zihálva lehuppantatok az ágyra és egy végső csók közebettével elaludtatok

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)