Éppen az egyik jacuzziban áztattam magamat a kedvenc wellness-fürdőmben, amikor egy helyes srác szállt be mellém. Ketten voltunk a kis medenceszerűségben, velem szemben foglalt helyet. Észrevette, hogy nézem és egy laza mosolyt villantott rám, amitől majd elájultam. Én is visszamosolyogtam, aztán hátradöntöttem a fejemet és becsuktam a szemem. Pár perc múlva úgy éreztem, mintha valaki megsimogatta volna a lábamat, de amikor kinyitottam a szemet a srác ugyanott ült csukott szemekkel, mint én. Megráztam a fejemet, és újra becsuktam a szemem. Amikor ez megismétlődött még kétszer-háromszor, akkor nem csuktam be teljesen a szememet, hanem egy kis résnyire nyitva hagytam, és láttam, hogy bizony a srác simított végig a combomon immár 4. alkalommal. Elakarta húzni a kezét, de én megfogtam és közelebb húztam magamhoz. Leült mellém és néztük egymást, miközben én a kezét fogtam. Lepillantott a melleimre és megnyalta a száját, mire én elnevettem magamat, és ő is elmosolyodott.
- [Neved]. - mutatkoztam be.
- Louis. - felelte ő is.
Időközben elengedtem a kezét és most újra megsimított a combomat, de ezúttal a belső felét. Megharaptam az ajkaimat és éreztem, hogy kezdek felizgulni. Szerintem vette a lapot, így a derekamnál fogva közelebb húzott magához. Lábaim átvetettem az övéin, így már az ölében ültem szembe vele. Megcsókolt először lassan, majd amikor a hasa alját kezdtem el karmolászni bedurvult. Egyre gyorsabban csókolt, aztán a fenekembe markolt. Egy halk nyögés hagyta el a számat, ami tetszhetett neki, mert a melleimet kezdte el masszírozni. Éreztem dudorodó férfiasságát így egy kicsit mocorogtam, hogy húzzam az agyát.
- Nem ajánlatos játszadozni. - morogta a fülembe és alám markolt, amitől szinte sikítottam.
- Ha így, akkor így. - suttogtam én is a fülébe. - De mi lenne, ha ezt a szobába folytatnánk?
- Oké. - mondta. Belemarkolt a fenekembe és felemelt. Aztán kimentünk a medencéből és felmentünk a lifttel a második emeletre. Közben pedig heves csókolózásokban voltunk. Mikor végre belökte a szobája ajtaját, már alig bírtam magammal.
- Louis. Igyekezz ! - mondtam neki. Ledobott az ágyra és rögtön letámadt. Leszakította rólam a fürdőruhám felső részét és a melleimet kezdte el szívogatni meg csókolgatni. Nyöszörögtem, mert már tényleg magamban akartam őt tudni. Fordítani akartam a helyzetünkön, hogy én legyek felül, de visszanyomott. Lassú, kínzó csókokkal borította testemet lefelé haladva. A bugyimtól is megszabadított, aztán nyalni kezdett, kezével pedig a csiklómat izgatta körkörös mozdulatokkal. Nyögések hagyták el a számat, és sikítottam, amikor két ujját belém nyomta és erősen pumpálni kezdett.
- Louis! - könyörögtem neki. Nevetést hallottam, aztán ujjait kihúzta belőlem és bepozícionálta a bejáratomhoz a farkát, de én fordítottam a helyzetünkön, így most már én voltam felül. Alig tudtam róla levenni a nadrágot, mert teljesen rátapadt, de végül lerángattam és verni kezdtem a farkát, aztán számba vettem és szopni kezdtem, majd kezemmel rásegítettem. Pár perc után farka rángatózni kezdett és egy hangos nyögés kíséretében a számba élvezett, amit lenyeltem, aztán visszafordította az előző helyzetet és kíméletlenül belém nyomta hatalmas méretét. Eléggé fájt, és fel is szisszentem, mire kihúzta félig.
- Csináld! - utasítottam. Tette, amit kértem is visszatolta, aztán jó erősen dugni kezdett. A lábaimat még jobban szétterpesztettem és a végén már olyan tempóval csinálta, hogy azt hittem szétszakadok. Együtt nyögtünk, amikor megszólalt.
- Mindjárt..- Várj még, egy kicsit.. - lihegtem.
Még egy kicsit gyorsabbra vette a tempót, aztán a nyakába haraptam egy kicsit és egyszerre mentünk el. Tolt rajtam még pár levezetőt, aztán kihúzta a most már lankadtabb, de még mindig hatalmas szerszámát és mellém dőlt.
- Ezt.. máskor.. is.. megismételhetnénk.. - kapkodtam levegő után.
- Bármikor. - nyögte, aztán megcsókolt.
Még pár napig a wellness szállóban voltunk, így megismételtük a kis akciót és persze össze is jöttünk.
N.